November 12., egy őszi reggel, hajnali 4:40, csörren a vekker, öhm akarom mondani a telefonomon az ébresztő, tehát ekkor keltem az nap, de nem bántam meg, lévén, hogy Londonba készültem és nem mellesleg akkor volt esedékes a névnapom is. A korai kelésre azért volt szükség, mert háromnegyed hatkor indult a vonatunk Szentlorenzoba, hogy elérjük a csatlakozást a Pécs-Budapest IC-re. A vonaton várt már minket a tesómmal, kedvesen integetve Zsoca. Majd megérkeztünk a nagyváros peremvidékére, Kelenföldre zökkenő mentesen és meglepőmódon késés nélkül. Itt találkoztunk Zsoca egyik Kék haverjával, Mátéval. Taxiba szálltunk, s kikocsikáztunk Ferihegyre. Eleddig életemben nem jártam ott, abból a tényből adódóan, hogy eddig még egyszer se ültem repülőgépen. Ahova sikerült felszállni hosszas várakozás után, s ki gondolná akadt egy kis probléma a kapunál, becsipogtam, majd végig masszíroztak, aztán tovább mehettem.
12:20-kor elindult a repülő, hogy megkezdje a felszállást. Ami egyébként számomra leírhatatlan élmény volt.Korábban kérdeztem másoktól:
- Na, milyen volt repülni?
- Hát, semmi különös.
Na ne, hát az az érzés, hogy távolodsz a talajtól, s a Google Maps-et látod magad előtt élőben, hát eszméletlen, egyébként sikerült ablak mellé is ülnöm. Nagyon élveztem; annak ellenére, hogy a kényelemmel nem voltam túlzottan elégedett... fapados járat, a lábamnak semmi helye se volt, de hát ennyi pénzért mit várjon az ember?! Amúgy az is röhejes volt, hogy a testvárbátyámnak, (mivel ő teljes áron utazott a vonaton) közel annyit kellett fizetnie a MÁV-nak, mint a repjegyért, s nem mellesleg az utazás se volt hosszabb Londonig, mint Pécs és a főváros közt vonattal.
Lényeg a lényeg megérkeztünk Lutonba, ahol szintén rengeteget kellett álldogálni, még nem megnézték az érvényes személyinket és betehettük a lábunkat az Egyesült Királyságba. Innét transzfer járat vitt minket a belvárosba, a Marble Arch-hoz másfél óra alatt. Ahol az első dolgunk az volt, hogy betérjünk az ördög étkezdéjébe a Mekibe, természetesen az volt a legideálisabb, olcsó, gyors és ugyanazt a minőségi szemetet kapod, amelyben nem csalódhatsz tovább. Ezek után elindultunk végre a szállásra, ami helyi viszonylatban közelinek számított, mert az első két zóna alá tartozott. Amúgy KékMáté pontosan tudta oda az utat, mert már volt szerencséje ott megszállni, egy hasonló jellegű kiruccanás során.
Egy idős magyar házaspár házához vezetett az utunk. Kívülről majdnem úgy nézett ki, ahogy elképzeltem, tehát sorház volt, majd amikor az öreg néni beinvitált minket úgy éreztem mintha egy átlagos magyar nyugdíjas lakásába lépnék be, az a tipikus szag, a bútorok... ez volt a legolcsóbb, de igazából nincs okom panaszra, rendes helyen térhettünk nyugovóra minden este. Miután lepakoltunk természetesen úgy gondoltuk, hogy kár vesztegetni az időt, induljunk el tehát a belvárosba.7-8 óra magasságában érkeztünk meg az Oxford Street-re, ahol úgy határoztunk, hogy ahhoz, hogy elérjük a célunkat, alias találjunk egy pubot, le kell térni az első szimpatikus mellék utcába. Így is tettünk, s betértünk a The Kings Arms-ba, ahol is kikértük a jó kis Guinnessünket, s a hely hiányában felmentünk az emeletre, hogy leülhessünk egy asztalhoz a sarokban. A helyiségben rajtunk kívül egy két- és egy négy fős asztal társaság foglalt helyet. A következő szituáció az alábbiképpen zajlott: Máté megjegyezte, hogy milyen pofás, jól megmunkált billiárd asztal van a terem közepén, ezt mind a négyen meg is néztük. Pár perc elteltével a Zsoca megszólal, "hé srácok ti ennyire toleránsak vagytok?!", kérdezzük tőle miért, s ezek után kiderült a turpisság, a mögöttünk ülő két srácon lepődött meg ennyire, akik elég közeli viszonyban álltak egymással. Gondoltuk London nagyváros, előfordul az ilyen, nem is zavart a dolog, ám ezek után a másik asztalhoz megérkezett az általuk várt ötödik ember, s mind a négy férfit számunkra különös módon üdvözölt. Ekkor konstatáltuk a helyzetet, s úgy döntöttünk lehajtjuk a sört és tovább állunk. Hát igen aki nem ilyen jellegű helyen akar szórakozni annak ajánlom, hogy kerülje el a Lengyel utcát, ha Londonban jár.
Ezek után sikerült megannyi számunkra megfelelő pubba betérnünk, ahol lefolyt a torkunkon a Guinnesstől kezdve, a cider-ön át, a helyi sör különlegességig jó pár ital. Ahogy közeledett az éjszaka a környéket elöntötte a szórakozásra vágyó publikum. s rájöttünk, hogy a Sohoba keveredtünk, ami szintén beleivódott az emlékezetembe. Az utcán sétálva prostituáltak próbáltak minket lecsalogatni a felkelőnapházába, vagy az öregebb fajtájuk kínálta az általa friss húsnak nevezett portékáját. Megdöbbentett. S az is, hogy a rend őrei szeme láttára ajánlott nekünk egy fekete srác először drogot, majd nőket és gondolta, ha nekünk egyik se kell akkor biztos melegekre fáj a fogunk, de nem jött össze neki, ezért gondolta tovább áll és rágyújt egy rakétás cigire, majd feltette a kérdést egyenruhásoknak is, "hé jóképű fiatalemberek, nem kell számotokra pár nő!".Ezek után leléceltünk az utolsó metróval, túlélve az éjszakát hazaértünk és eltettük magunkat másnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése